Fotó: Horváth Anikó
Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelt minket jelenlétével a két éves születésnapunkon! Azt hiszem a Kőleves zsúfolt pincéje és a tucatnyi költő produkciója méltó volt az alkalomhoz és mindenki jól szórakozott, hamarosan a Youtube-on is láthatóak lesznek a felvételek.
Természetesen nem állunk meg, hanem egyre magasabbra törünk, és március 20-án a Tilos Slam szervezőivel karöltve egy nemzetközi slam napot rendezünk Budapesten. Lesz előadás, workshop, egész napos slam műsor a rádióban, több külföldi és magyar fellépő, de ami talán a legfontosabb: lesz nemzetközi verseny! Az aznapi döntőben várhatóan 10-12 ember indulhat, abból is csak néhány magyar, úgyhogy a februári Kőleves slam alkalmával (február 27-én) hivatalos elődöntőt rendezünk. Ha szeretnél indulni az elődöntőn, akkor készülj három verssel, melyeket egy kieséses verseny keretében kell majd előadnod, és az első néhány helyezett szerez jogot arra, hogy induljon a nemzetközi slam versenyen március 20-án. Nevezési információk hamarosan!
Addig is azonban rengeteg slam program között válogathattok februárban. Itt van a nyakunkon a hétvége, amikor pénteken Pécsett, szombaton Szegeden hallhattok slam poetryt, vasárnap pedig Henry Rollins érkezik a budapesti A38 hajóra egy spoken word előadással. A hónap közepén angol nyelvű estekre látogathattok el, a hó végén pedig szokásosan a veszprémi és a budapesti slam kerül megrendezésre. A programok részleteit a http://slampoetry.hu oldalon olvashatjátok.
Utolsó kommentek