Slam Poetry Budapest

Közösség

 

Lépj be Facebook és Iwiw csoportunkba!
Írj egy üres levelet erre az email címre, és felkerülsz a hírlevelünkre, ahova havonta 1-2 értesítő levelet küldünk a rendezvényekről.
A szervezőknek ide küldhetsz levelet.

Utolsó kommentek

Támogatóink

Networked Blog

Címkék

Címkefelhő

2009.04.14. 10:24 Preko

Slam Poetry Veszprém

Megállíthatatlanul terjed a slam poetry Magyarországon. A havi rendszeres budapesti slamek mellett április elején a Tilos Rádió partiszervezői is aktivizálták magukat, április végén pedig a slam kitör Budapest vonzáskörzetéből, és kicsit távolabb is megveti a lábát.

Misi és Máté szervezésében a Veszprémi Egyetemi Napokon lesz az első veszprémi slam, amit reményeink szerint még sok másik követ majd. Április 30-án 16 órakor a Bécsy Tamás Egyetemi Színpadon lépnek majd fel a verselők, úgyhogy ha arra jártok, semmiképp ne hagyjátok ki! Előtte 14.30-tól a Slam című filmet láthatjátok magyar felirattal. A további részletekről a Slam Poetry Veszprém honlapján, azon belül is itt tájékozódhattok!

Ha valaki Budapestről tervezi, hogy lemegy Veszprémbe, akkor írjon ide megjegyzést egy elérhetőséggel, hogy esetleg közös autós utazást tudjunk szervezni!

Szólj hozzá!

Címkék: veszprém


A bejegyzés trackback címe:

https://slampoetry.blog.hu/api/trackback/id/tr711062439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása