A Slam Poetry-t nem foghatjuk fel egy egyszerű versenynek. A bajnokságokat leszámítva a nyeremények csak képletesek. Nem csak azért, mert egy ilyen estén az, aki felmegy a színpadra és elmondja a véleményét a zeneiparról, az ellenkező nemről, az iraki háborúról vagy az aranyos kiskutyájáról, az nem azért teszi, mert nem akar hazamenni üres kézzel; ez sokkal többről szól, mint arról, hogy legyőzzünk valakit.
Inkább valamit… A csendet, az ürességet, képmutatást, a korlátokat.

A versenyzés nélküli Slam történelme még régebbre nyúlik vissza az időben.
A Nuyorican Poets Café 1973 körül kezdett üzemelni az East Village-i író-költő és Rutgers University professzor, Miguel Algarín lakásában. 1975-re annyira megnőtt a költők száma, hogy kinőtték Algarín lakását, így az egy ír kávézót, a Sunshine-t bérelte ki, amit aztán elneveztek Nuyorican Költők kávézójának. 1980-ra olyannyira kivirágzott ez a hallgatóság, hogy megvették a kávézót és kiterjesztették programjaikat és tevékenységüket.

Azóta a Nuyorican Poets Café egy non-profit szervezet és alapkő Alphabet City-ben, Manhattanben. Ez egy bástyája a Nuyorican Művészeti mozgalomnak New York Cityben, az Egyesült Államokban és közkedvelt fórum az újító költők, zenék, hip hop, videók, vizuális művészet, komédia és színház számára.

Hogy elmagyarázzuk mi a vállalkozás filozófiája, Algarín azt mondja: „Meg kell hallgatnunk egymást, tisztelnünk kell egymás szokásait és meg kell osztanunk egymással az igazságot és annak tisztaságát, amit a költő hangja oly’ nagylelkűen nyújt nekünk.”

Mindamellett, hogy ez a hely rendezi meg a New York-i freestyle battle programot (Bragging’ Ritest), emellett a Nuyorican kávézó olyan nagy nevű aktivistákat tud magáénak, mint Bob Holmann, Saul Williams vagy az egykori Slam-mester, Beau Sia. 1996-ban, a költőnő, színésznő és aktivista, Caridad de Laluz mint színész mutatkozott be a kávézóban.

1994-ben erről a kávézóról 14 perces filmet készítettek, ami a kávézóval megegyező címet viselte, Ray Santisteban rendezte és szerkesztette, és olyan nevek szerepelnek benne, mint például az alapító Algarín. A Nuyorican Poets Café 1995-ben a latin filmrendezők fesztiválján elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját Los Angelesben, Kaliforniában.