Slam Poetry Budapest

Közösség

 

Lépj be Facebook és Iwiw csoportunkba!
Írj egy üres levelet erre az email címre, és felkerülsz a hírlevelünkre, ahova havonta 1-2 értesítő levelet küldünk a rendezvényekről.
A szervezőknek ide küldhetsz levelet.

Utolsó kommentek

Támogatóink

Networked Blog

Címkék

Címkefelhő

2010.02.09. 20:23 Preko

Tilos Slam 2010 versenyfelhívás / Registration for Tilos Slam 2010

(English text below!)

TILOS SLAM 2010
DiszkrimiNÁCIÓK

A Tilos Rádió 2009 után másodszor rendez rangos, idén nemzetközi előadók fellépésével gazdagított, Slam Poetry eseményt 2010. március 20-án a Sirályban.

Az egész napos rendezvénysorozat keretein belül hagyományos Slam Verseny is lesz. A versenyen való indulás előzetes jelentkezéshez kötött.

Jelentkezni február 25-én délig lehet a contest@slampoetry.hu e-mail címen.

Az elődöntőt február 27-én tartjuk 19 órától a Kőlevesben (VII Budapest, Kazinczy u. 35) a Slam Poetry Budapest (SPB) csapatának szervezésében.

Az elődöntőből a legjobb 6 produkció jut a március 20-i döntőbe.

Jelentkezési feltételek:
A versenybe maximum 3 perc terjedelmű, tetszőleges nyelven élőben előadott, kizárólag saját szerzeményű produkcióval lehet benevezni.
Az idei esemény témája: diszkrimiNÁCIÓK.
Kérjük, jelentkezéskor add meg a teljes neved, a művészneved (ha van), elérhetőségedet és lehetőség szerint valamilyen referencia linket.
A jelentkezők számától függően az elődöntő többfordulós lehet, úgyhogy hozz legalább kettő szöveget!

Zsűrizés:
Az elődöntő zsűrije három főből áll, a Tilos és az SPB egy-egy főt delegál, a harmadik főt a közönség soraiból választjuk. A zsűritagok a produkciókat 1-10-ig terjedő pontszámmal értékelik. Holtverseny esetén a közönség dönt.

A döntőbe jutott produkciókat március 20-án egy öt főből álló zsűri pontozza majd. A zsűri négy tagja a Tilos Slam 2010 nemzetközi fellépőiből áll majd, produkciónként egy-egy fő, az ötödik zsűritag pedig a közönségből kerül kiválasztásra.

A verseny győztese a Tilos merchandise tárgyakból álló ajándékcsomag mellett felvételi és megjelenési lehetőséget kap a Tilos Rádió 2010 júniusában megjelenő „Tilos Maraton 2010” című zenei válogatás CD-n.

Várjuk a jelentkezéseket!

Linkek:

http://www.slampoetry.hu
http://www.slampoetry.blog.hu
http://www.blyworx.com
http://www.myspace.com/budapestslam

******

TILOS SLAM 2010
DiscrimiNATIONS

Tilos Radio is organizing its second Slam Poetry event on March 20, 2010 at Sirály, Budapest, this time enriched with international performances. The entire day will consist of various slam programs, among them a traditional slam contest. To take part in the contest, one must register in advance.

Registrations can be sent to contest@slampoetry.hu until noon February 25.

The first round will be held on February 27 from 7 p.m. at Kőleves (VII Budapest, Kazinczy u. 35), organized by the Slam Poetry Budapest (SPB) crew.

The best 6 slammers who qualify for the finals will participate in the contest on March 20 at Sirály.

Rules of registration and participation:
Slammers can perform in any language (mixed languages are also welcome).
Poems must be maximum 3 minutes, and the original work of the performer.
The theme is: discrimiNATIONS.
Please, send us your full name, artist name (if you have one), contact info and some reference links (if you have any).
Depending on the number of applicants, the preliminary round may be of multiple stages, so bring at least two poems.

Jury:
The jury of the first round consists of three persons. Tilos and SPB appoint one member each; the third one will be chosen from the audience.
Members of the jury give scores ranging 1-10. In case of a tie, the audience decides.

In the finals on March 20, the jury will consist of 5 members. Four of them will be chosen from the international slammers performing at Tilos Slam 2010, while the fifth member will be picked from the audience by the event’s host.

The Tilos Slam 2010 Champion will receive a special Tilos gift package with a range of Tilos goodies and a possibility to record a track to be published on “Tilos Marathon 2010” music compilation CD (merchandise-CD for the traditional yearly fund-raising event).

We look forward to your registrations!

Links:

http://www.slampoetry.hu
http://www.slampoetry.blog.hu
http://www.blyworx.com
http://www.myspace.com/budapestslam

Szólj hozzá!

Címkék: verseny tilos slam elődöntő nemzetközi 2010


A bejegyzés trackback címe:

https://slampoetry.blog.hu/api/trackback/id/tr941743802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.