Slam Poetry Budapest

Közösség

 

Lépj be Facebook és Iwiw csoportunkba!
Írj egy üres levelet erre az email címre, és felkerülsz a hírlevelünkre, ahova havonta 1-2 értesítő levelet küldünk a rendezvényekről.
A szervezőknek ide küldhetsz levelet.

Utolsó kommentek

Támogatóink

Networked Blog

Címkék

Címkefelhő

2009.07.22. 11:18 Preko

Nyár közepén is slam

Slam Poetry Budapest 15
2009. július 26. vasárnap, 18.00 (gyülekező), 19.00 (verselés)
Kőleves vendéglő, VII. Kazinczy u. 35. (Dob utca sarka)

Idén a legnagyobb melegben sem pihenünk, így július végén sem marad el a Slam Poetry Budapest aktuális eseménye. Immár tizenötödik alkalommal gyűlünk össze Kőlevesben, hogy megadjuk a havi slam adagot.

Ha marad ez a tikkasztó hőség, akkor a Kőleves kertjébe tesszük át székhelyünket, ami a pincétől csupán 50 méterre található a Kazinczy utcában. A vetítés ezúttal várhatóan elmarad, de így is érdemes 6 óra körül megérkezni, hogy a frissen csapolt italotok mellé a kert leghűvösebb helye jusson nektek, valamint 6 órától lehet nevezni a versenyre is. A múltkori nagy sikerre való tekintettel most 7 órától megismételjük a kieséses versenyt, amelyben 3 fordulóban dől el a győztes kiléte, így ha nyerni szeretnétek, akkor legalább 3 verssel érkezzetek! Minden már korábban elhangzott vers nevezhető, de ha a múlt hónapban megszavazott kocsmazaj témában is hoztok verset, akkor a versenyben némi előnyben részesültök, úgyhogy érdemes ebben a témában is alkotni. A kieséses verseny után természetesen megtartjuk a nagysikerű tízszavas versenyt is.

A versenyek során most is számítunk a szemlélődő közönségre, hiszen ők fogják megválasztani a továbbjutókat és végül a győzteseket is. A versenyek nyereménye nem kevesebb, mint egy menő Slam Poetry Budapest póló, úgyhogy érdemes küzdeni!

A versenyek után szabad a mikrofon, lehet nyomni kifulladásig a verseket, de ne lőjetek el mindent a tarsolyból, hiszen két héttel később a Bánki Fesztivál keretében három napon keresztül élvezhettek slam vetítéseket, workshopokat, versenyeket. Írjátok is be a naptárba, hogy augusztus 6 és 8 között Bánkon a helyetek!
http://www.tekerjatora.hu/hu/workshopok/kolteszet

További részletek később, de vasárnap ugye találkozunk?!


Hogy mi is ez?

Nem freestyle, mert a szövegeket otthon (vagy a helyszínen) előre megírjuk.
Nem versfelolvasás, hiszen nem csupán a jegyzettel, de lélekben is készülünk az előadásra.
Nem rap, mivel nem a rímek száma a lényeg, hanem a szövegek mögötti tartalom és az előadásmód.
Nem színházi előadás, hiszen itt mindenki beszállhat a közös verselésbe, még csak előre jelentkezni sem kell.

A SLAM a posztmodern performansz költészet, a Spoken Word egy formája, amiben ugyanannyi hangsúly jut a szöveg formájára, tartalmára, az előadás módjára és a közönség reakciójára.

A Slam estek alkalmával, azaz minden hónap utolsó vasárnapján összegyűlünk és ráhangolásként vetítünk, a külföldön jól ismert Def Poetry Jam adásaiból és további slammel kapcsolatos filmekből szemezgetünk. Ezután az est három részre oszlik: az előző alkalommal közösen megbeszélt kötött témájú blokkra, a mindig változó és megújuló versenyre, valamint a szabad blokkra amikor bárki bármit előadhat. A verseny eredményét a közönség dönti el, így válnak ők is egyenrangú szereplőjévé az estnek.
Ezt követően hallgatunk egy kis zenét, befejezzük a kikért sörünket, váltunk minden régi kedves ismerős arccal néhány szót, majd hazamegyünk abban a nyugtató tudatban, hogy ez a hónap sem telt el slamtelenül, és alig várjuk a következő hónap utolsó vasárnapját, ahol
"Szájtátva szárítkozom éppen,
Szóra bírtak, de készen vagyok,
Szépen érvelj és elolvadok."

Iwiw klub: http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2224343
Facebook csoport: http://www.facebook.com/group.php?gid=53306813466
Hírlevél feliratkozás: slam-poetry-budapest-subscribe@googlegroups.com

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: verseny kert kőleves 2009 07 26


A bejegyzés trackback címe:

https://slampoetry.blog.hu/api/trackback/id/tr601260639

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kőleves kert 2010.11.07. 18:09:42

Helyszín: 1075 Bp., Kazinczy u. 35. Látogatás: 2009. augusztus 26. 18:50-22:20 > Fel-feldobott Kő.. Itt áll meg. Ittál és még..? Eleget? Meglehet, nem keveset! Milyet? Leveset? Csacs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.