Slam Poetry Budapest

Közösség

 

Lépj be Facebook és Iwiw csoportunkba!
Írj egy üres levelet erre az email címre, és felkerülsz a hírlevelünkre, ahova havonta 1-2 értesítő levelet küldünk a rendezvényekről.
A szervezőknek ide küldhetsz levelet.

Utolsó kommentek

Támogatóink

Networked Blog

Címkék

Címkefelhő

2010.06.29. 11:02 Preko

Hova tart a magyar slam?

Két és fél éve kezdtük Budapesten, azóta több város is csatlakozott és 2010 nyarára eljutottunk odáig, hogy lassan több helyre hívnak minket, mint amennyi belefér az időnkbe, de persze ez hálás feladat. Útközben sokszor feltettük már a kérdést magunknak, hogy jó irányba halad-e ez a dolog, és néhány napja beindult némi diskurzus erről Id bejegyzését követően. Ezekre reflektálnék néhány pontban.

Magyar slam iránya

Lehet hogy váratlan lesz, de nem mindenben értek egyet Iddel. A magyar slam eddig is költőibb, versesebb volt, mint külföldi megfelelői és ez szerintem tökéletesen levezethető a magyar kulturális hagyományból és jót is tesz a műfajnak, hogy van benne magyar jellegzetesség. Viszont azt is fontos látni, hogy a slam külföldön a legnagyobb színházakat is megtölti, a népesség szinte minden rétegét megszólítja, itthon pedig tíz emberből nyolc elfordítja a fejét. Ez nem (csak) azért van, mert a magyar ember kevésbé nyitott, hanem mert a mai magyar slam produkciók nagy része valóban nem nekik szól.

Sokat vitatkozhatnánk a slam definíciójáról, de az biztos, hogy a sikerének az a fő oka, hogy leszállt az elefántcsonttoronyból és úgy formálta a verset, hogy az ne csak a művészeti elitnek, hanem mindenkinek szóljon. Népi költészet vagy népi színpadi beszéd, ha úgy tetszik. Ehhez el kellett dobnia pár dolgot a klasszikus eszköztárból és feláldozta a hétköznapiság és az elsőre-érthetőség oltárán. Mi amatőr költők és rapperek gyülekezeteként valahol a kettő közül indultunk, de az utóbbi hónapokban mindenképp az elefántcsonttorony felé haladunk. Néhány embernek valóban van is ott keresnivalója, mert hiszek abban hogy előbb-utóbb bekerül valaki a magyar költészeti világba és elismert, többkötetes költő lesz. Viszont azt semmiképp nem gondolom, hogy ez a kizárólagos irány amerre menni lehet.

Ha az olimpiai megnyitón tízezrek ünnepelnek egy slam előadást, akkor van ebben másfajta lehetőség is. Nem vagyok elég okos ahhoz, hogy megmondjam hogyan lehet erre a szintre eljutni, de pár ötletem azért van.

  • Sok slam vers végén nincs konklúzió, nem tudni miről szólt, mit akart mondani. Az emberek többsége nem olvas a sorok között. Szeretem ha több jelentésréteg van egy versben, de ha nincs egy alapréteg, amit első hallásra anyukám is megért, akkor megint csak a művésztársak fogják értékelni. Vagy ők sem.
  • A slam színpadi műfaj. Fontos a megírt szöveg, de szerintem még fontosabbak a színpadi dolgok. Hangsúlyozás, mozgás, hatásszünetek, ezekkel szinte alig él valaki. Milyen lenne ha a Dumaszínházban cövekként állva olvasnák fel a poénokat? Ez ugyanaz a kategória. Ha nincs szenvedély és igazi előadás, akkor ez a műfaj soha nem fog eljutni szélesebb rétegekhez.

Szerintem mindenki döntse el, hogy költészeti pályán szeretne érvényesülni, vagy inkább a köznapibb slamet erőlteti, vagy esetleg valamit a kettő között. A Kőlevesben továbbra is teret adunk minden csoportnak, és nem tesszük le a kizárólagos voksot egyik mellett sem.

Sokszor felmerülnek személyes sérelmek is a versenyekkel kapcsolatban. Erre annyit tudok mondani, hogy az ember nem tud objektív lenni olyanokkal kapcsolatban, akiket egy-két éve ismer. Verseket pontozni amúgy is abszurd dolog, úgyhogy tekintse mindenki játéknak. A Kőleves slam tényleg csak egy műhely. Itt lehet gyakorolni, inspirálni egymást, versenyezgetni, együtt dolgozni. Hosszú távon úgyis az a lényeg, hogy ha egy nagyobb rendezvényen kilépsz 50-100 ismeretlen elé, akkor mekkora tapsot kapsz.

7 komment

Címkék: jövő


A bejegyzés trackback címe:

https://slampoetry.blog.hu/api/trackback/id/tr812118126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angyal Gyula 2010.06.29. 15:30:52

Preko, köszönöm őszinte és Idtől valóban meglepően különböző véleményedet. Ha jobban belegondolok, lehet hogy én is követtem el azzal hibát, hogy túl komolyan veszem a versenyt. Én is elsősorban az alkotás, önkifejezés, mások szövegei és az agybizsergető szellemi társaság miatt járok slamre – erről már többekkel beszélgettem. A saját igazságérzetem illetve a régi karateversenyzéseim belém ivódott emlékei alighanem a „felelősek” azért, hogy annyira kellemetlennek érzem egy 8-10-nek érzett produkcióra (nem csak nálam) adott 5-6 pontokat. Szerintem egy jó produkció kapjon jó pontot, a gyenge pedig gyengét. Lehet, hogy tudomásul kellene vennem, hogy a slam poetry-produkciók zsűrizésénél nem a slam és a poetry a lényeges döntési szempont, hanem a szimpátia, a személyes energiaszint, a zsűriző hangulata, ilyesmi. Hogy önkritikus legyek, a személyes energiaszint nálam sokszor alacsony, vállalom, ennek okait már sokszor meséltem (éjszakai meló, amit nappal nem tudok kipihenni). Ha ez lehúzza a produkciómat, azt mindig vállalom (lásd Felszabadulás-videó). De minden verseny annyit ér, amennyire betartják a szabályokat.
Mindenesetre örültem volna, ha mégis módom előadhattam volna a Szubkult Úrhatnámot és a Városi Zent az Urban Superheroes-on. Bár a Zent az U26 bulin terveztem elnyomni, de a „nagyvárosi terek használata” teljesen benne van. Szerintem ott a helyük. A szövegeik még anyámnak is tetszettek, értette őket, pedig ő aztán egyszerű ember, akinek a Szelektív Pupillák érthetetlen volt. Mindegy.

Ugyanakkor Preko, fején találtad a szöget az országok közötti kulturális különbségekkel. Ez valóban nem a minden újdonságra ráharapó „legintelligensebb nemzet” hanem „Pató Pálok országa”.
Elefántcsonttorony: jó ami írsz, én szoktam nézni különböző irodalmi újságokat és weboldalakat és a fejemet fogom, amikor értelmetlen holmikat látok publikálva. Vagy éppen az irodalmi színtérbe beivódott lények néhány soros, költészeti érték nélküli, hétköznapi gondolatmenetei, amiket az ismeretség okán megjelentetnek. Erre utaltam az EKG egyik versszakában, talán emlékeztek. Az utóbbi hónapokban sajnos nem voltam slamen (leszámítva a most szombatit) de én is sajnálnám, ha a berögzültség, az elefántcsonttorony-állapot felé haladnánk.

A műhelymunkát, tanácsadást, véleménycserét jó ötletnek tartom. Tomcinak és Fehér Petyának már többször küldtem slam és nem-slam videóklipeket (rap, metal, pop) amikből szerintem tanulni lehet. Én is szoktam ilyen videókat nézni, a mozgásokat gyakorolgatni.

Színpadiság: egyetértek veled. Erre is céloztam Tokai András és Dani szereplésének felemlítésénél. Ahol döntéseket bíráltam, nem személyeskedtem, ellentétben Id állításával. Nem volt érzelem, átélés, mozgás. Két, nekem alapvetően szimpi emberről van szó, akiktől nem láttam slam-et, csak poetry-t. De mint említettem, ez a furcsa pontozás a márciusi slamen is feltűnő volt. Több fellépő is csak felolvasott és nem slammelt. Szerintem, és – mint hangsúlyoztam – mások szerint is.

Költészet, hiphop, freestyle: örvendetesnek tartom, hogy sok, különböző irányból jövő művész megtalálja a slam poetry-t. Szerintem a határok nem falak, hanem átjárható ajtók – pl. publikáció és stand up comedy is belefér. Ugyanakkor a publikációt nem tartom kizárólagos iránynak, de jó kirándulásnak, aminek értelme és haszna van. A freestyle-ra visszatérve: inspirálónak tartom a színpadi rögtönzéseket, ez fejlesztheti mások kreativitását is. Freestylerek előzetesen megírt szövegeinek felolvasásának, előadásának is örülök. A slam-versenyben viszont szinte behozhatatlan előnnyel indulnak a rögtönzők (pl. Tobi Kunze, aki jófej és óriási tehetség, csak éppen a verseket előre el kellett küldeni). Ha előzetesen megírt szöveg az egyik feltétel, akkor ezt illik betartani, különben akkor nincs értelme versenynek.

Mások verseinek előadása már nekem is megfordult a fejemben. A Rubophen Verseny idején éltem is vele. A Watch My Dying énekese, Veres Gábor zseniális szövegeket ír, tőle (is) szívesen idéznék és más, régi költőktől is (Váci Mihály, Wass Albert, Faludy pl.). Igaz, hogy nem tartozik a „saját szöveggel jöjjünk” kategóriába, de mivel láthatóan van rá igény, szerintem élhetnénk vele mondjunk 2-3 estenként.
Holt Költők Társasága: alapfilm! A Newborn magyar metalcore legenda óriási dalt írt belőle.
www.youtube.com/watch?v=PPNM0pF-YIw
A bezárt agyú matekköltészet ellen én is lázadok, anno a Rubophenen pár sznobnál kicsapta a biztosítékot a Jane Doe változó ritmikája és a többfajta rímképlet, másoknak éppen nagyon tetszett.
Arton: hozzászólásodat nem mentegetőzésnek, hanem tisztázásnak nevezném. Köszönöm őszinte szavaidat, a személyes jó viszony eleve megvan közöttünk – ezt iwiw-levelezésünkből tudhatod.
Id: nekem nem kell a lelki, szellemi egészségemhez a slam. Tudom, ez nálad fordítva van, ezt már versben is elmondtad. Tiszteletben tartom (a szó valódi értelmében) mert cserébe nagyot tudsz produkálni. Én viszont inkább olyasfajta érzelmi csúcsélményként élem meg a slamesteket, mint egy kedvenc külföldi banda koncertjét. Ugyanakkor tény, hogy minden ihletett színpadi embernél (énekes, színész, rapper, stb.) van némi „beütés”, természetesen nálam is. Ezek a dolgok együtt járnak. Téma: az elődöntő egy tematikus rendezvény elődöntője volt, akár a Diszkrimi-elődöntő. Akkor és most ilyen verseket adott elő a fellépők legtöbbje. Szerintem egyértelmű volt.
Ponza: csak annyit, hogy tudtommal nemcsak közös rap, hanem barátság is van az Akkezdet és Ponza között. Az Akkezdet-Fanka viszályról a neten több helyen is olvastam (youtube-kommentek, rapsite-ok, tehát megvannak az infók) és a véleményemet mondtam el. Egyik oldalra sem állva, de nem is téve személyes sértést.
Bohóckodás: a káromkodással csak akkor élek, amikor szükségét érzem. Nem csak poénos verseket tudok jól eladni, ezt tudjátok. Bizonyos verseket pedig elő sem adtam, mert határozottan éreztem hogy nem tudnám megjeleníteni a hangulatát. Köszönöm a fricskák színvonalának elismerését.
Nem sértett fanyalgást írtam, hanem tételesen felsoroltam csorbákat. Józan kritika volt, egyéniség, őszinteség. Van elég gyakorlatom hogy ne megbántást, hanem hibázást lássak a hibákban. Mindenesetre szerintem megbeszéltük amit meg kellett. A továbbiakban a pontozásokat lazábban fogom fel. Találkozunk a slameken, srácok

Id 2010.06.29. 16:59:16

@Angyal Gyula:
A netes etikett egyik alapja, hogy arra a hozzászólásra reagálj, amiben megszólítottak, és ne egy másik posztban. De nem akarok veled veszekedni, mert úgy látom, elbeszélünk egymás mellett, és nincs több energiám, hogy megpróbáljalak kizökkenteni a kerékvágásodból.

Angyal Gyula 2010.06.30. 08:52:05

Pista, nincs gond, szerintem félreértettél :-) Amikor reagáltam a mostani posztra, eszembe jutott pár, az előzőhez tartozó gondolat, amit inkább egyetlen blokkba, folytatólagosan írtam meg, mintsem írjak még egy kommentet. Nem veszekszem, mert mint írtam, én lezártam, nincs bennem feszültség :-) A "kerékvágásomból" már kizökkentem, mint ahogy a fenti sorokból is kiolvasható: tudomásul vettem, hogy máshogy működnek bizonyos dolgok, mint ahogy én idealizáltam. A "netes etikett alapja"-szóhármasról annyit csak - hogy ezt az "etikettet" azért hanyagoltam, mert egyetlen tömbben írtam le a gondolataimat. Amikben nem volt támadás. Ennek az egésznek nagyobb a füstje mint a lángja. Nincs bennem negatív irányultság senki iránt, srácok. Béke.

Id 2010.07.05. 11:29:35

Prekóval nem is annyira különböző a véleményünk egyébként, mint elsőre tűnik. Isten ments, hogy szavalóverseny vagy felolvasóest legyen a slamből. Tökéletesen egyetértek, hogy sokat javítana az érthetőségen, ha kevésbé csapongó, összeszedettebb, világos üzenetű és tartalmú szövegeket adnánk elő. ÉS valóban, szenvedély és igazi átélés, előadás is nagyon kell még.

Azt is lehet mondani, hogy Shane Koyczan és a világ teteje meg a stadion a cél. Nem is rossz cél ez. Igazat adok abban is, hogy a slam általános népszerűségéhez kellett, hogy lehozza a költészetet az elefántcsont-toronyból. Meg az is, hogy valós, jelen idejű, adekvát problémáknak képes hangot adni úgy, hogy széles körben megértsék.

Amiben nem értünk egyet, az az, hogy most merre kell menni. Én eddig is az organikus fejlődés mellett tettem le a voksom, most is ezt teszem. Ez persze egy illúzió, hiszen nagyon is tudatos döntések kellenek hozzá, de igyekszünk olyan irányt venni, ami természetesen jön.

Most például ott tartunk szerintem, hogy a slamek minősége javul, tehetséges emberek kapcsolódnak be, és ezért más tehetséges emberek is szívesen működnek együtt velünk, vagy slam címszó alatt máshol, másokkal. Például slam színdarab készül a Spidron Műhelyben.

És ez még lesz sokkal jobb is, és itt jön be az építő kritikád, Preko, hogy a szövegen és az előadáson is van mit csiszolni. Ezért mondom én, hogy a műhely az irány, ami jó nekünk, meg az együttműködés minél több, érdekesebb kreatív emberrel. Közel sem jött még el az idő, hogy stadionban gondolkozhassunk, és amilyen színvonal uralkodik a magyar stadionokban (és itt nem focimeccsre gondolok, hanem a tömegkultúrára), arra a színvonalra szerintem egy slammer se vágyjon.

Aztán persze én nem mondhatom meg senkinek, hogy mik legyenek a vágyai. Az enyém az, hogy a slam előremutató, friss, színes, gondolatokban gazdag műfaj legyen.

Van egy olyan gyanúm, hogy még nagyon sokan nem tudnak arról, hogy létezik, hogy lehet űzni, olyanok, akiknek pedig slam színpadokon lenne a helyük.

Úgyhogy nem aggódom. Használjuk ki a pezsgést, ami körölüttünk kialakult, de én azt mondom, hogy ne pusztán a népszerűségünk növelésére, hanem arra, hogy egyre jobb slamet csináljunk.

Angyal Gyula 2010.07.11. 22:10:19

Találtam egy nagyon érdekes cikket e témában. A címe egyértelmű: "Why I hate spoken word poetry?" Nemcsak fikázásokat és nyilvánvaló ellenszenvet, de értékes gondolatokat is kiolvashatunk.
Az alatta levő hozzászólásokat érdemes böngészni, bár rengeteg és hosszú. Valóban leírják, hogy sokszor a legszimpatikusabb emberek nyernek és nem feltétlenül a jó előadók/költők. Ugyanakkor a pozőrséget is részletesen kitárgyalják. Mivel nálunk még relatíve új és szűk a műfaj, így mindenképpen jó elolvasni mások balfogásait, hibáit, mielőtt elkövetjük a magunkét:
www.paulvermeersch.ca/2008/05/rant-why-i-hate-spoken-word-poetry.html

Id 2010.07.13. 23:31:43

@Angyal Gyula: Haters gonna hate, ahogy mondani szokás, de mit lehet tőlük tanulni? :) Na jó, elkezdtem olvasni a kommenteket, tényleg tanulságosak.
süti beállítások módosítása